Furcsa helyre ért. Pedig ismerős lehetne.. Vérecske, vérecske mindenütt. Csak úgy.. A testben, benne a feszületben megannyi bizsergő drót, dobogó erecske. Egy nagy, tapadós ruha fedi őket, de a zippzár annyi, amennyit lehúzol, és akár elő is kerülhetnek.
Vérben tapos, csöndes az éjjel, csak egy valami csap zajt, és mozog folyton, őbenne, takarásban. Látszik a lehellet, ahogy a tüdő elenged, és a lehellet kifolyik a szájon át. Tócsák és bordó tavak sűrűn foltozzák a tájat. Kúsznak a földön, mint valami hüllő. Gőzölnek, élnek, azokban is van lélegzet, Nessy látványukhoz tapad élénken és izgatottan. Kihült szökőkút szélére huppan, szédül és bizsereg, érzi ahogy mozog, ott bent. Lenéz, mint egy sziklában, vastag repedés van falán, onnan törik elő az élet patakja, végik a karon; a tenyérben tó keletkezett és most ragyog. Fényes, mint egy tükör. Ez lennék Én? Itt vagyok! Ölelj át Önmagam!
Vad minden, magasztal a látvány, szippant; szippant az érzés, a hiány mardos. Valamit, még önmagával sem pótolhat.. Pityog.
Örjöng. Brutalitást akar, ordítani, meg verekedni, mégse moccan. Arra gondol, szívesen megkínozná magát, már azért mert megérdemli, hogy szenvedjen. Önző kis bűnöző, gyilkos! De hazug ez a gondolat! Önmagát senki nem kínozhatja meg annyira, hogy igazi fájdalom legyen belőle, hacsak ki nem írtja azt az ösztönt ami ezt megakadájozza. A kín akkor a leghatásosabb, ha mások csinálják.
Végül is picit kisütött később a nap, felucsúdott, és előtört a fény. Csak beszélt, és nem hagyott mást, eltünt a szorongás, a fagyás; és kacagott mindenen és semmin, fájdalmasan, háromnegyed órán át. Jó volt, mert nem érdekelte semmi, úgy érezte megnyílt benne minden. Mint a virágok szirma, hogy utána illatozzék.
Később szinte bepánikolt, mert nem hagyta békén Nem Az Apja. Mindene rémisztő. Szűnjön meg, és kerüljön a föld alá!
Másnap sírt reggel az egyedüllétttől. Nincs senki akiben bízhatna. Anyjának beképzelései vannak, és vak.. De jól kezdte érezni magát, megmagyarázhatatlan az érzés, olyan „érzem a testem” van ilyenkor. Például rájött hogy van haja. Azért hamar, volt benne az ideg, hogy mozdulatlan legyen, és ne mondjon el semmit. Szerette volna, ha van valaki akit Tányérnak hívnak..
Aztán össze veszett azzal, akit igazából szeret. Annyira forr benne a hiányérzet, beszélni nem is tud róla, mert tényleg hányingere lesz.. aztán mindenki értetlen lesz, mintha direkt csinálnák! Szóval ott volt előtte a Zaj, akinek legszívesebben könyörgött volna, de szinte lefagyott. A Zaj pedig fagyott, nem értett, nem akart, nem engedett, direkt csinálta. Nessy legszívessebben megverte volna, verve be a fejét, hogy szakadjon szét, de csak állt és félt, és hagyott. Fekete csíkok fodrozódtak a levegőben. Nem tudja még lesz e olyan amikor tényleg, látványosan kiborul, úgy mint nyáron, bőgve, a földbe verve magát..
Simán le lehet venni, ha valaki gyászol. Szerintem Nessyről nem lehetne soha, sodorja magával minden, és szívja befelé mindig más..
A gyász.. Másoké.. Ölelő szorongás.. Bénító kérdőjelek és felkiáltó jelek egész erdő tüze. Nem tud semmit! Valaki mondja meg neki! Az egyszerű függés nem elég. Az egyszerű befolyásolás nem elég. Robot akar lenni, szektatag. Önnállóan nem bírja ki.
