Jönnek a dolgok, és telnek a napok, talán nem történik semmi, talán történik. A börtönbe fény szökik, annyi minden, emlékezetkihagyás, kiborulás, sírásó sírás, könnyek, verés, düh, félelem, megkötöz, elfogyok, vékonyodom.. Mozognak a dolgok, belül, sétálnak a jelenetek, meg a víziók, megy a tv, mégse lehet felfogni, megtartani magamban a látványt, a hangot, magamat nagyon nehéz, nagy lufi lufi lufi.. Álmos erő, szempilla festő.
Csak a zene él, az az örök, más nem. A szeretet megsirat. Gyönyörű, forró könnyek érik el államat, csipp csöpp, szépek, élnek, égnek, vannak, lágyak, reszketés, nagy cseppek, gyöngyök, de csak egyedül. Beszélni csak magamba, ami fontos lenne, az nem szökik ki, csak bámulok magamba, nézem a lehelletem, itt a tél.
Jó a nap, jó a reggel, ha úgy kezdheted, hol az otthon?? Jó napot! Nem találom, nem találok semit. Elmenni bárhová menni kéne, rohanni, rohanni, de veszélyes, megbújni, megbújni, remegni, bőgni, járkálni föl s alá, szorítva macit, fülét tépni, csimpaszkodni a szőrbe, a szálba, mikor szakadékban lógsz; meg dühöngeni, üvölteni de magadban, nem mersz hangot kiadni, csak szakadni, és vágyni.. Úgy tenni, mintha ölelnének, de szép.. Ölelni de szép.. Ölni de szép.. Csak ne legyek egyedül, kérem szépen, valaki segítsen, most! Most akarom! Kisgyerek, hisztizik, de minek, eltünt már rég az értelem, csak a vonat zakatol, hogy üssön el! Senki sincs itt, fázom..
Fehér korong, tea, ami finom, ég az arc, lázam van, hányinger.. Hányok, undorító és szánalmas.. ahogy reszketek és szédülök, olyan nehéz megmozdulni, folyékony lett a testem, vízben, víz alatt, nem lehet moccanni, nehéz.. Eltünt minden, megszűnt.. a hiszti, minden, nem lehet, így nem lehet gondolkodni, alszok mingyárt, a fejem, mintha nagyon nagyon pici lennék, nehéz tartani, visszakúsztam a csecsemő létbe.
Szakadni, szakadni széjjel, szakítani, és szakítani fel, minden estém, éjjel, mert csak egyedül sírok, meg ha sötét van, magával ragad bennem, valami ismeretlen erő, ahogy lüktet az ér, táncol a vér.. Nagyon hiánmyzol, könyörgöm legyél itt, mert megölöm magam, ments meg, valaki, hahóó, ja de utálsz, örjöngsz, én is, hasfelmetsző leszek; csak ölelj át, ne legyenek szavak, csak érezzelek magamnál, ennyi csak, ha megversz, az hidd el, nem érdekel! Miért nem felelsz?? Félsz tőlem, pedig én vagyok a pici.. utálsz, de vedd már észre, gúnyt űzől magadból, szeretném ha fájnál, nagyon fájnál magadnak, legyél pici, mint én, mint egy hangya, lépjenek rád, döngöljenek a sárba!!! Bármi jó.. csak hazudj nekem! Ez nem lehet ilyen szerencsétlen!! Nem teheted ezt, érthetetlen! Szakadni, szakítani, de hidd el, miattad megy minden, dühöngök hogy hazudtál, mégis azt kívánom, hazudj még, hazudj még! A vér folyik, de kétféle képpen mehet, folyik amíg hagyod, folyik, amíg rend nem lesz, és küldesz egy jelet, vagy valamit, vagy folyik amíg van, engem nem zaklat fel, előbb utóbb történik valami.. Nem érdekel. De azért, ha megáll az idő, gondolj rám, ha már nem kattog az óra, ha nem ég a tűz.. Belőled árad a bűz.. Igénytelen vagyok.. Talán túl elnéző és hűséges.. Mert félek. Félek tőled. Az él, a nagy kékségre tapad.. nyit. Ki fogja bezárni? Vajon meddig lehet elmenni, ebben az élénkítő látványban?
„ Próbálom befogni a fülem.. Ne halljam meg!! Amit anyu mond.. mert elhiszem. De nem akarom elhinni! Kisebb voltam, így volt. Próbálom nem magamévá tenni őket, nem beszívni..
Muszáj kizárnom magam. „
Megdrótoztak. Ez rosszul hangzik. Vagy nem is igaz? Összevarták a karomat.. De én nem akartam hogy összevarják! Hogy bezárjanak.. Hogy bezárják azt a szép ajtót újra, mert ott voltam, magamban, megnyílva, és szép volt.. Nem akarok bezárulni!
Adéllal beszélgetett. De most olyan szigorú volt! Még soha nem volt ilyen.. Aztmondta, Nikolett.. Még soha nem mondta ezt..
De annyira jó volt! Sírtam.. Meghatódtam. Valamiért mindig sírnom kell ha szeretnek, vagy törődnek velem. Csodálatos érzés volt! Ilyen biztonságot már rég éreztem, mint ott. Elvittek az ufók.. Feküdtem.. szinte kitárulkozva.. tűt szúrtak.. fájt.. nem mozoghattam.. De beszéltek hozzám.. és nevettem.. megoperáltak?? Szürreális.
Élvezem, ha azt hiszik, kicsi vagyok. Azért mert igazából az vagyok. Kicsinek lenni, mármint mások szemében kicsinek lenni, biztonságérzetet ad. Igen, kicsi vagyok, Vuk vagyok, tessék pátyolgatni, tessék szeretni!
Előtte:
Nem lehet. Írni is nehéz, bár biztosan csak Nessynek.. Szóval félt.. És veszekedtek.. Jobban félt.. ledermedt.. nem akart engedelmeskedni.. és jött minden magától, ahogy azt Nem az apjától, és anyjától el lehet várni, szinte rendeltetés szerűen. Semmi nem érdekelte. Nem érdekel semmi.
